Egy nehéz élet nappaljai

Bevallom őszintén, én bizony az típusú ember vagyok, aki igenis képes abban hinni, hogy a sorsát nem csak ő irányítja. Persze ez nem azt jelenti, hogy hagyom magam az élet által ide-oda dobálni, de igenis hiszem, hogy nem véletlenül történik ez vagy az, okkal lépünk jobbra vagy balra. (persze az is lehet, hogy túl sok Lost-ot néztem:P)

Hosszú ideje nincs már párkapcsolatom, az előzőknek mindig én vetettem véget, mivel úgy éreztem, egyik korábbi partneremben sem találtam meg az igazit. Valami mindig hiányzott...gondolom már sokan voltatok így ti is, kedves olvasóim (ha vannak:D), hogy szép volt, jó volt minden- de valami hiányzott. Talán nem is tudtátok pontosan hogy mi az,de azt határozottan éreztétek, hogy nincs meg. Pontosan így vagyok ezzel én is, talán annyi különbséggel, hogy mostanában kezdek rájönni, hogy mi az, amit keresek egy nőben: hogy képes legyek miatta megváltozni, a hibáimat kijavítani, és hogy ő képes legyen kiváltani belőlem ezt a hatást. Minden ömlengés nélkül, úgy érzem, megtaláltam ezt a nőt. És most, ha ez egy amerikai romantikus történet lenne, be is nyomhatnánk a ,,Happily ever after..." szöveget-de nem az. Ez itt egy magyar történet, tehát csak most kezdődik:P

Az egyetemen nagyon sok csaj van a csoportban, és a női repertoár minden részletét lefedik. Van itt szép,de buta, okos, de nem kifejezetten szép, alacsony, magas, dekoratív, kissé szürkébb egyén. Természetesen a homogenizmus korában már nő-férfi barátság is van(eklatáns példa erre az első bejegyzésben:D) Vannak itt is olyan csajok, akikkel állati jól eldumálok, jól néznek ki, és most kicsit szemét leszek, de máshogy nem tudom kifejezni: egy éjszakára jók lennének. Ezzel nem megsérteni akarok senkit, mert lehet,hogy másoknak éppen ők jelentik az igazit! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy hosszabb kapcsolatot nem tudnék velük elképzelni. És azért legyünk őszinték: a legtöbben ilyet keresünk...

Ha kb. 60 ember van egy csoportban, természetszerűleg hat, hogy kialakulnak ,,klikkek". Más másokkal van jóban, ez a társaság erre megy, a másik arra...nálunk is vannak ilyenek, de senki nem utál senkit, maximum, nem beszélget vele annyiszor,mint a többiekkel. Velem is így volt, az év elején egyértelműen az egyik oldal tagja lettem, és a többiekkel nem is nagyon foglalkoztam.( nagy örömömre, ez mára már teljesen megváltozott:)) Köztük volt egy csaj, akit most nevezzünk Annie-nek.Annie egy kedves,aranyos, nem tipikus modell arcú, de formás hölgy, akivel bizony az első 1-2 hónapban nem sokat beszélgettünk, sőt,nem is nagyon foglalkoztunk egymással(igaz, később elmondta,hogy ő már észrevett engem, már csak a magasságom miatt is, ill. rétori képességem végett:D:P). Aztán valahogy ez megváltozott. Annie-vel egyre többet voltunk együtt, egyre többet beszélgettünk,kiderült, hogy gyakorlatilag tükörképei vagyunk egymásnak...és megkedveltük egymást. És habár Annie külsőre teljesen ellentétes volt a női ideálommal, szép lassan észrevettem magamon, hogy talán én hajszoltam eddig egy álomképet. Mert Annie képes volt arra,amiről már fentebb írtam: hogy tudjak megváltozni miatta.

Annie egy kisebbség tagja( nem cigány,és nem is zsidó, ennyit elárulhatok.) Egy olyan kisebbségé,akik felé én kimondott ellenszenvvel viseltetek. Korábban el nem tudtam volna képzelni, hogy én egy ilyen származású emberrel szóba álljak.Amikor Annie bevallotta ezt, meg egy-két olyan dolgot, amit állítása szerint csak nagyon keveseknek mondott el eddig(ilyen hamar,mint nekem,pedig még senkinek), már a nyelvem hegyén volt az addigi természetes reakcióm...de ott is maradt. Azt éreztem,hogy ezért a nőért képes lennék változni...és ez határtalan boldogságot váltott ki nálam. De ekkor beütött a ,,véletlen" faktor: azt is elárulta, hogy neki bonyolult most a lelkivilága, mert reménytelenül szerelmes ugyanabba az emberbe hosszú ideje. És ez az,amire ki akarok lyukadni: ez nem lehet véletlen! Hogy végre felcsillan a remény, hogy talán ő lesz az igazi, és erre ez történik? Tartsatok paranoiásnak kedves olvasók, de ez már nálam nem a véletlen kategória. Mintha valaki odafent készakarva akarna beleköpni a levesembe...hogy csakazértse legyen nekem jó...:S És az is nagyon érdekes,hogy valahogy mindig akkor derülnek ki az ilyen dolgok, amikor kezdené hinni az ember, hogy ,,Jólmenés" lesz... soha nem az elején,amikor még könnyen túl tudsz rajta lépni. Nem, mindig akkor,amikor már jóval nehezebben dolgozod fel a rossz hírt.

Persze, a történetnek nincs itt még vége. Meglátjuk,hogyan rendezi el Annie az érzéseit, és én is megpróbálok ,keresztbe tenni" a sorsnak:P